SAJTÓKÖZLEMÉNYMásodik világháborús történeteket elevenít meg kortárs környezetben a Szökésvonal helyspecifikus színházi előadás. A bemutató időpontja: 2025. január 26-27 - 19:00"Tetted valaha az ellenkezőjét annak, amit vártak tőled?
Szerencsésebb időkben a szabadságnak vágsz utat, kevésbé szerencsés időkben a túlélésnek.
Mindenesetre érdemes tanulni. Saját. Utat. Járni."
A Szökésvonal című helyspecifikus színházi előadás keretében 10 fiatallal kutatjuk Budapest második világháborús emlékezetét 5 történetmesélő személyes visszaemlékezései mentén.
Az előadás a Pozsonyi úton, az egykori "nemzetközi gettó" területén eleveníti meg a múlt képeit. Mindeközben betekintést nyújt a fiatalok személyes kapcsolatába a feldolgozott történetekkel.
A színházi előadás nemzetközi együttműködés keretében valósul meg a Theatre of Remembrance program részeként. 80 évvel Auschwitz felszabadítása után, 10 európai ország fiataljai mutatják be a program keretében készült előadásaikat. Az együttműködés célja, hogy a fiatalok közösen fedezzék fel, hogyan adhatnak új értelmet a történelmi emlékezetnek, és miként nyerhetnek inspirációt egymás élettapasztalatából Az eredmény egy olyan közösségi élmény, amely a fiatalok közötti megértést és összetartozást is erősíti.
Magyarországon a Szökésvonal a Nemzetközi Holokauszt Emléknaphoz kapcsolódóan lesz látható.
Időpont: 2025. január 26. és 27., 19:00 óraHelyszín: NOHA Studió1137 Budapest, Katona József utca 39.Az előadás alkotói: Rendezők: Szenteczki Zita, Kallós Viola
Produkciós vezető: Borbás Gergő
Produkciós munkatársak: Feil Gréta, Kárpáti Emma, Bernát Tímea
Alkotók/Előadók: Baráth Zsombor, Henter Dóra, Holecz Rozi, Horváth Lotti, Káuzli Réka, Kraivich Endre, Süle Csaba, Szilágyi Léna, Szűcs Dorina, Tyukodi Emma
Történetmesélők: Sziklai Magda, Dr. Sólyom Olga, Szekeres Tamásné Vera, Szekeres-Varsa Vera, Sztán Mironné Anikó
Az előadás támogatói: Európai Unió, JCC Budapest – Bálint Ház, Itt és Most Társulat, Dutch Jewish Humanitarian Fund, Theater Na De Dam
Az előadás nemcsak tisztelgés a múlt emlékei előtt, hanem lehetőség arra, hogy a fiatalok hangján keresztül emlékezzünk, tanuljunk és kapcsolódjunk egymáshoz.
“Funded by the European Union. Views and opinions expressed are however those of the author(s) only and do not necessarily reflect those of the European Union. Neither the European Union nor the granting authority can be held responsible for them.”További információ:
http://szemelyes-tortenelem.eu/